Ida és Pipi

(2016.06.19.)

 

Szeretném nektek bemutatni Németh Idát és párját, Tolnai Istvánt, Pipit. Számomra nagyon kedves pár, közel állnak a szívemhez. Ezért is gondoltam, hogy ők lesznek az elsők az én történetemben. Fantasztikus emberek, és szeretném, ha ti is jobban megismernétek.

Pipi 71 évét is betöltötte. 30 éve él pikkelysömörrel. Párja nem érintett a betegségben, de ennek ellenére aktív támogatója a Semmelweis Psoriasis Klubnak, hiszen vezetőségi tagként tevékenykedik és támogatója Pipinek. De erről még lesz szó.

 

Először Pipit kérdeztem:

 - Hány éves korodban jelent meg a pikkelysömör?

 - 80-as évek derekán, és azt is elmondom, hogyan alakulhatott ki. Utólagos tanulmányaim, ismereteim erről a betegségről elmondták, hogy érheti az embert valami, esetleg egy trauma. Engem ért.  Épp akkor váltam el, és biztos nagyon rosszul esett. Ez lehetett az elindítója, kiváltója.

 - Ezek szerint nem te voltál a kezdeményezője a válásnak?

 - Közös megegyezéssel váltunk el.

 -Hol jött ki először?

 - Könyök, lábszár, de egy-két napig tartott, mert utána az egész testemen megjelent. Hirtelen szabadult rám ez a dolog.

 - Nem ijesztett meg?

 - Megijedtem. Elmentem bőrgyógyászhoz, majd adott egy fekete kenőcsőt.

 - Kátrányosat, nem?

 - Igen, a kátrányos dolog.

 - Ezek szerint az orvos azonnal tudta, hogy ez pikkelysömör?

 - Igen, rám nézett azonnal tudta. Le kellett vetkőznöm. Ez még az orvos előtt is nehéz volt, mert igen csúnyán néztem ki. Nagyon rossz volt.  Nem használt semmit. Teltek múltak a hónapok, egy-két év is, és már nehéz volt ezzel együtt élni. Nem mertem levetkőzni, új kapcsolatot sem kezdeni. Majd elmentem egy maszekhoz, azt csinálta velem, hogy lecserélte a bőrömet.

 - Lecserélte?

 - Lecserélte, otthon kellett maradni három napig. És egész testes bekenésről volt szó. Meztelenül kellett lennem végig három napig otthon, és lehámlottam. Arcomon kívül mindenhol be kellett kennem magam.

- Ez szteroidos krém volt?

- Akkor én azt nem tudtam milyen krém volt, de zsíros volt. Fel sem lehetett öltözni. Pizsamát is csak éjszaka vettem fel, de semmi gond nem volt. Mert akkor reggel újból bekentem, egy kicsit áztattam magam a kádban. Ez is rossz élmény volt, szabadságot kellett kivenni.

 - És használt?

 - Igen használt, de rossz volt. És után úgy megnyugodtam, mert szépen kezdett rendbe jönni a bőröm.

 - És a lelkiállapotod?

 - Az padlón volt. Mert rossz híreket is hallottam, hogy ez okozhat más betegségeket is a pikkelysömör. Pl. ínygyulladás, és más rosszat. Majd megint elmentem egy másik orvoshoz, ő is adott valamilyen krémet. Lassan vissza-vissza jöttek a foltok szép lassan. Megint eltelt egy-két év, de igazából nem használt semmi. Majd eljött a 90-es év, az egy fordulópont volt. Amúgy mellette gyomorfekélyem lett.

 - „Nyugodt” életmód.

 - Elkerültem egy szanatóriumba, ahol Diprosalicot adott az ottani orvos.

 - Akkor volt kísérleti stádiumban?

 - Igen, akkor volt. Visegrádon volt a szanatórium.  Kiírta nekem az orvos, hogy járjak a visegrádi strandra.

 - Ez kihívás volt, nem? Hiszen vetkőzni kellett.

 - De igen. Másnak otthon kellett maradni, nekem el kellett mennem strandolni, napozni, és fürödni, és kenegetni magam a Diprosalic krémmel, és gyönyörű színem lett, és elmúlt a pikkelysömöröm.

 - És mikor barátkoztál meg a pikkelysömörrel?

 - Akkor. Mondta, hogy ő már küldött oda rosszul kinéző bőrrel embereket. Ez a szanatórium 3 hetes volt. Most már nincsen. De nagyon jó volt akkor. Majd megint teltek az évek. Lett egy párom, ő is kenegetett.

 - Őt nem zavarta a pikkelysömör?

 - Nem zavarta, kapcsolat elején megmondtam, hogy pikkelysömöröm van.

 - Mennyire törekedtél tudatosan a stresszmentes, nyugodt életre? Mert most nagyon nyugodtnak tűnsz.

 - Ezeket tudtam, hogy így kell élni, és meg is próbáltam. Sikerült is. Hol előjött, hol elmúltak a foltok.

 - És a környezeted mennyire tolerálta a pikkelysömört?

 - Az nagyon rendben volt. Semmi gond nem volt. Csak a csuklómat és az arcomat látták.

 - Most teljesen rendben vagy?

 - Teljesen rendben vagyok.

 - És nagyon boldognak látszol.

 - Ez annak köszönhető, hogy sikerült megismerkednem egy aranyos asszonykával, Idával. Majd láttam a tv-ben egy felhívást, hogy a bőrklinikán indítanak egy programot (www.atvaltozas.hu), amibe benevezett Ida a kérésemre. Így kerültem Bognár doktorhoz. Befektettek a kórházba, teljes kivizsgálás következett. Gócokat keresték.

 - És találtak valamit?

 - Igen, a fogászaton találtak valamit.

 - Az szép. És 30 év alatt meg sem vizsgáltak, hogy mi lehetett a góc?  

 - Nem.

 - Engem elsőre elküldtek fogászatra, nőgyógyászatra, vérvételre.

 - Nem, mert előtte én rákaptam a Diprosalicra, és elvékonyodott a bőröm.

 Ida - Elvékonyodott a bőre, nem lehetett hozzáérni, mert rögtön belilult. Nagyon foltos volt, mikor megismertem.

 - És mikor kikerültem a kórházból, kaptam egy másik kenőcsöt kaptam. Attól egy kicsit jobb lett.

 - De a kórházban volt több fajta kezelés, nem? Pl. fényterápia.

 - Az a második alkalommal volt. Sok minden más betegség kiderült. Pl. leukémia fennállása, szerencsére nincs, májbetegség. Ezekre szedek gyógyszert.

 - És a fogászaton mi volt a gond?

 - Teljesen szétszereltek. Több fogat egyszerre, és most új fogam van.

 - Szépek.

 - Köszönöm. De ez már második alkalommal volt a kórháznál. És el kezdett hatni a fényterápia, mivel már a fogaim is rendben voltak.  Gyulladt fogaim nem voltak.

 - Biológiai terápia nem kellett, akkor már nem kellett.

 - Nem. 

 Majd Idát kérdeztem, hiszen fontos része Pipi életének.

 - Arról is beszéltünk, hogy vezetőségi tag vagy a Semmelweis Psoriasis Klubban. Mi indított erre, függetlenül attól, hogy te nem vagy érintett?

 - Fontosnak tartom, hogyan fogadjuk el azt, aki pszoriazisos. Nekem halvány gőzöm nem volt arról, hogy mi is ez a pszoriázis. Mikor megismerkedtem Pipivel, akkor ő nekem az első alkalommal elmondta, hiszen egyébként látható is volt a bőrén, hogy mi ez a pszoriázis, ami megfogott engem, hogy nem fertőző. Attól kezdve én utánanéztem. Nagyon empatikus vagyok. Beleképzeltem magam az ő helyzetébe, hogy te szerencsétlen ember így kezdesz egy kapcsolatot, így próbálsz ismerkedni, mikor láthatóan csúnya a bőröd. Nem fertőz, hogyan lehet ezt mással is elfogadtatni. Ez volt számomra a legfontosabb, és a mai napig ez a legfontosabb, hogy el kell tudnunk fogadni. Ezáltal a beteg, az érintett, mert nem beteg, az érintett az szabadabb legyen, nyíltabb legyen, közvetlenebb merjen lenni, meg merjen jelenni egy közösségben, és nem csak ismert közösségben, nemcsak család, nem csak közvetlen haverok, hanem nagyobb közösségben. Ezért jó a klub.

Pályakezdő koromban, felújították az óvodát, ahol én dolgoztam, egy mosdótálban közösen mostunk kezet a gyerekekkel. Az egyik gyereknek volt valami kiütése a bőrén. Én is abban a mosdókagylóban mostam kezet. Valamikor kijöttek rajtam pöttyök a lábamon. És nem tudtam mi az. És természetesen elmentem orvoshoz, mert csak egészségügyi könyvvel lehetett dolgozni, és azt mondta az orvos, hogy minden további nélkül dolgozhatok, igazolást kaptam róla. Igen ám, de megszólított az utcán egy volt általános iskoláskori fiúnak az édesanyja, aki nagyon haragudott rám, mert nekem nem tetszett az ő fia, és azt mondta: Mi van Ida! Tripperes vagy? Rettenetesen zavart, mert a lábam végig pöttyös volt. Szörnyű volt hallani, és a buszmegállóban történt mindez. A lényeg, hogy ez úgy beugrott nekem, hogy a pikkelysömör nem fertőző, ahogy nekem sem volt fertőző. Visszatérve erre az eseményre, csak annyi, hogy évtizedekig egy pötty megjelent a karomon. Ugyanolyan. Valami lehetett. Mai napig nem tudom, hogy mi volt, ekcéma vagy egyéb valami. De nem volt fertőző, mert dolgozhattam.

 - Szégyellted a pöttyeidet akkor?

 - Hogyne szégyelltem magam. Pályakezdő voltam. Ez a tripperes szó után főleg. Nem voltam tisztában a szó jelentésével, de tudtam, hogy valami nemi betegség. Semmi többet. Nagyon szégyelltem magam. Akkor még nem voltak ilyen átlátszó nylon harisnyák, hanem úgynevezett szilonharisnyák. Akkor még nem jártunk nadrágban. A szilonharisnya kicsit vastagabb volt, de látszott azon keresztül is. Nagyon szégyelltem magam. De szerencsére a lábamon nem tartott sokáig. Karomon megjelent, meg a kezemen, de az más volt.

 - Azt tudtad takarni.

 - Az más volt. Ennyi volt a tripper történetem. És ez megjelent most, amikor Pipihez hozzányúltam, a Pipit ápoltam, a Pipit kentem, a Pipinek partner voltam, igyekeztem azon, mert ő nagyon akart valami tenni annak érdekében, hogy rendbe jöjjön. Ő látott a tévében egy műsort, amiben segítettem.

 - Átváltozás program, amit már Pipi is említett.

- Attól kezdve nagyon rajta vagyok, hogy neki jobb legyen. Hogy jól érezze magát. Mindent megteszek annak érdekében, hogy kenje be magát, mert, ugye kapott krémet, vegye be a gyógyszert. De az a tudat, meg amit olvastam még utána, hogy lelkileg mennyire fontos, hogy rendben legyen, és ha én ezzel tudok segíteni, az is sokat számít. Én azt hiszem, hogy ahhoz, hogy ő kimerjen jönni rövidnadrágban nyáron az utcára, ahhoz első a bőrgyógyászat, a (Váradi) Sándor (Átváltozás program keretében), mert én is ott voltam, mikor behívott bennünket egy beszélgetésre. Inkább én kezdeményeztem a Pipi ügyében. Ő majd részt vett a kórházban két különböző kezelésen a jelentkezés után. És onnét indult el, és így maradtam a külső támogatója Pipinek azóta is.

- És akkor most már nem csak Pipi támogatója vagy, hanem a klub támogatója.

- Klubra visszatérve. Saját magam tapasztalatából adódóan szeretném, hogyha arra rávehetnénk az érintetteket, hogy hozzanak el magukkal, de ne a szoros baráti körből csak, hanem pl. a munkahelyről kollégát, akár egy családtagot is, hogy elmondja, hogyan tud nekünk érintetteknek segíteni, támogatni bennünket. Vagy mi mondjuk el, és jobban megismernek minket, a pikkelysömört. Nem mindenki néz utána az interneten, hogy miről is beszélünk. Fontos, hogy a környezet elfogadjon minket. Ezért menjünk el Együtt egy Közös programra, te meg én és nem baj, hogy milyen a lábad, kezed és arcod. Fogadjanak el minket.

 

Idáról és Pipiről annyit kell még tudni, hogy 6 éve találtak egymásra. Boldogok. Ők a legjobb példa arra, hogy soha sem késő újra kezdeni, a boldogságot megtalálni.

 

 

Köszönöm szépen!